Munkapolitika

Volt nekem egy főnököm, aki idős korára sem adta fel terveit, és szívós kitartással építgette elképzeléseit. Már a hatvan feletti éveit taposta, mikor egyszer az irodában ülve beszélgettünk. Ő közben persze ősi ellenségeit, a legyeket üldözte. Ez nála abból állt, hogy szélesen kiterpesztett tenyerekkel közelített feléjük, fölöttük nagyot tapsolt, aminek a legyek nem nagyon örültek, mert ez általában életük utolsó tapsorkánját jelentette.
De ezen a számomra nevezetes és örök tanulsággal szolgáló napon valahogy nem sikerültek ezek a hadműveletek. A taps rendben volt, de a legyek valahogyan mindig megúszták. Gondoltam, itt a kiváló alkalom egyfajta jó magamutogatásra, s csak úgy beszéd közben lazán, oda sem figyelve fél kézzel, még röptében elejtettem egyet a kis jószágok közül. Így utólag belegondolva, nem is volt rossz teljesítmény, és a következő száz évben nem is sikerülne újra. Elkapott egyfajta büszkeség, dagadt a mellem. Az “ezt jól megmutattam” érzésével tettem le elé az asztalra a zsákmányt, várva, hogy majd Ő ettől szépen elájul, nagyobbnak néz, stb. Egy másodpercig rám nézett némán, aztán csak azt mondta:
- Fáradtak ezek az őszi legyek Péter.
Ebben a mondatban benne volt minden! A levegőben megállt valami, csak a többi légy zümmögését lehetett hallani egy darabig. Nem tudtam, mit lehet erre mondani, de ezzel az egyetlen mondatával egy életre helyre tett. Ilyen volt. Szűkszavú. Sosem bántott, de mindig nevelt valamivel.. Aznap sokat tanultam, amit ezúton is köszönök Gyula!

Az űrhajózásról beszélgettünk a volt menyasszonyom nagyapjával, akit mindenki csak Tátinak nevez. Hosszan hallgatja a beszédet, és látszik rajta, hogy az ő tudását már meghaladja ez a sokféle modernség. Valójában egy kukkot sem ért az egészből, de azért a téma vége felé járva csak odaböki:
- Akármilyen modern, emberek csinálták azt is…

Aki buta és nem tudja, hogy buta, az együgyű, őt hagyjátok.
Aki buta és tudja, hogy buta, az tudatlan, őt tanítsátok.
Aki okos és nem tudja, hogy okos, az alszik, ébresszétek fel.
Aki okos és tudja, hogy okos, az bölcs, őt kövessétek.

PÉTER /Gerzsenyi Sándor verse/

Mint a szikla áll keményen. Ilyenek vagyunk: Péterek.
Kardot villant vas-kezében… Állunk, de döntnek kételyek.
Nagyot ígér vad hevében… Vágunk, ígérünk szépeket,
Könny ég tagadó szemében. De tagadunk, ha kérdenek.

Rebbenünk, ha kakas szólal, Legyünk hát végre sziklavár,
Mit se törődünk a jóval, Akire nem hiába vár
Nem sózunk a többi sóval, A Mester vérző arca már!
Hősök vagyunk, de csak szóval. Arassunk, sárgul a határ!

Egyik barátom írta a minap: “van nekem egy belső “mottóm”: mindent csak a maga szintjén, színvonalán vagyok hajlandó művelni.”

“A győztesek soha nem adják fel, akik feladják, soha sem győznek”

“A rossztól távol lenni, jó dolog” /Euriphides/

Okos pilóta sosem katapultál alagútban!

Du sublime au ridicule il n’y a qu’un pas . /A fenségest a nevetségestől csak  egy lépés választja el./

Nem mindig mondom ki, amit gondolok, de mindig meggondolom, amit kimondok!

“Nevethettek rajtam, mert furcsa vagyok, de én is kacagok rajtatok, mert átlagosak vagytok!”

“Légy szelid, hogy sohase harcolj
az igazság ellen. Légy becsületes,
hogy szándékosan soha senkit
gyalázattal ne illess…”

(Szent István király intelmei Imre herceghez)